A terület már a honfoglalás előtt is lakott volt. A településtől keletre halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala.

Valószínű, hogy a letelepülő magyarok közül a Nyék és a Jenő törzsbeliek vették birtokba a környéket (erre utal a környékbeli puszták neve: Nyék-puszta, Jenő-puszta). Sarkad egykor mocsarakkal és nagy vizekkel volt körülvéve, ami jól védhetővé tette az ide épült egykori földvárat, majd várat, ami a hagyomány szerint összeköttetésben állt a gyulai és peckes-dombi várral. Ma a Művelődési központ áll a helyén.

Sarkad első írásos említése egy apátsági levélben, 1108-ból való. 1332-ben a pápai tizedjegyzékben is szerepel.

A település első ismert birtokosának, Sarkadi Farkasnak a nevét csak a mohácsi vész utánról ismerjük, aki ekkor már a sarkadi várkastély uraként volt említve. 1453-ban a székudvari Keczer család volt a birtokosa. 1562-ben a Cséffy és Vizessy családok királyi adománnyal kaptak itt részbirtokot. Ugyancsak a 16. században a Sarkadyak, utánuk sövényházi Móricz Márton, a Leel-Össyek, és a Rhédeyek.

1571 táján a törökök foglalták el, azonban bedegi Nyáry Pál váradi kapitány 1599-ben visszaszerezte. 1600-ban ismét török kézre került, de a magyarok újra visszafoglalták.

II. Rákóczi György - mint azt Nagyszalontával is tette - a török közeledtének hírére a községet és a várat elpusztította. Lakosai később azonban újból visszatelepedtek, és Sarkad újra felépült. A sarkadiak javait II. Rákóczi György fejedelem új adományokkal, több puszta és telek adományozásával gyarapította.

II. Ferdinánd új kiváltságokat és szabadalmakat adott Sarkadnak.

1707-ben a Rákóczi-szabadságharc alatt ismét hallatott magáról a település. Ekkor a császáriak ostromolták a várat, de eredménytelenül. 1711-ben azonban Löwenburgnak kapitulált, s ettől kezdve a kincstáré lett.

A nagy múltú település és vár emlékét Sarkad több régi helyneve is őrzi, amelyek az Adomány-, vagy Dézsen-vár, a Peczkes-vár, az Őrfészek, a Sáncz-dűlő, a Várdomb nevében máig is fennmaradtak.

Sarkadhoz tartoztak még Nyék, Nagy-Ősi, Kis-Ősi, Jenő, Fekete-ér, Herpa, Remeteház, Prépostháza, Hosszúsziget és Csáksziget puszták is.

Itt alakult meg az első termelőszövetkezet (TSZ) és az első kistérség is Magyarországon.

A sarkadi zsidók története

Az el­ső zsidók a 19. század elején érkeztek Gyulaváriból. A helyi földesúr, Almásy gróf hívta be őket birtokára, a kereskedelem fellendítése céljából. Ezért a helybéli zsidók fő­ként terménykereskedelemmel foglalkoztak, de voltak közöttük szatócsok, iparosok és gazdálko­dók is.

1807 körül létrehozták a zsidó temetőt, ahová áthozták a váriban eltemetett rokonaik földi maradványait is. A közösség 1840 körül hitközséget alapított, és akkor épült az imaház is. 1848-ban Schönfeld Mózest választották a közösség élére. 1853-ban Silberstein Salamon lett a rab­bi. A zsinagógát 1862-ben avatták fel. 1864-ben zsidó is­kola nyílt.

Az erősen asszimilációra hajló sarkadi zsidók részt vettek a kisváros politikai és művelődési életében. 1924-ben Grosz Manó lett a rabbi, aki a holokauszt áldozata lett. Javaslatára 1925-ben szeretetotthon létesült. Az 1941-es évben a 12 633 fős összlakosságú Sarkadon 177 izraelita élt. Abban az év­ben a férfiakat behívták munkaszolgálatra. 1944 májusában kialakították a gettót, ahová minden zsidónak be kellett költöznie. Június 25-én a nagyváradi gettóból deportálták őket Auschwitzba.

A deportálást és a munkaszolgálatot csak néhányan élték túl, akik a hitközséget új­jászervezték. A településen 1949-ben 33 zsidó élt. Egy részük később elköltözött. Az utolsó sarkadi zsidót, Tenczer órásmestert az 1970-es években temették el.

Forrás:hu.wikipedia.org.